Kategória: |
Dátum: 2020. október 26.

Világ Gyalogló (hó)Nap

Idén, iskolánk negyedik alkalommal csatlakozott a „Világ Gyalogló (hó)nap”-hoz, melyet a Magyar Szabadidősport Szövetség írt ki.
2020. október 22-én iskolai ünnepségünk (1956. október 23.) után nagy izgalommal készülődött iskolánk apraja nagyja a már egyszer elnapolt gyaloglásunkra. Sajnos ebben az évben a járványügyi helyzet miatt szülők, testvérek, ismerősök nem tudtak csatlakozni lelkes diákjainkhoz.
Háromnegyed kettőkor Tagai Tímea gyógytornász tartott bemelegítést, hogy az előttünk álló kilométerek ne jelentsenek akadályt. Ezután elindultunk Felső-Tázlárra a bicikliúton. Odáig a Polgárőrség biztosította utunkat. Ezúton is köszönjük munkájukat! Tázlár-Felsőtelepen megnéztük a Beniczky-kastélyban (A hagyomány szerint sokszor megfordult Tázláron a híres lovas betyár, Bogár Imre és bandája, úgy tartják maguk közé fogadták a Kiskunság két híres betyárját: Baksi Gyurit és Dönti Pétert. Bogár Imre egyik este társával megjelent a felsőtelepi Beniczky-kastélyban, ahol nagy riadalmat keltett. Bogár Imre az éppen vacsorázó úrnőhöz fordult, és az volt a kérése, hogy ihasson a pohárból, s azután békében elvonulnak. Miután kérését teljesítették, a betyárok csendben elvonultak.) lévő katolikus templomot, valamint az alatta lévő „híres” pincét. Majd egy kis pihenés, almarágcsálás után folytattuk utunkat, Lázár soron vissza a faluba.
Ezen a sétán érezhettük Isten szeretetét, aki gyönyörű idővel, színpompás tájjal, jó hangulattal ajándékozott meg bennünket.
Nagyon fáradtan érkeztünk meg a kilenc kilométeres túránkról. Az iskola udvarán vártak bennünket a terített asztalok. Jóízűen fogyasztottuk el az uzsonnát, és egy pohár tea mellett megbeszéltük élményeinket.
Hálás vagyok, hogy rohanó életünkben volt egy fárasztó, mégis nyugtató pillanat, amikor észrevehettük Teremtőnk nekünk adott ajándékait.
Köszönjük a TDSE-nek az uzsonnát, valamint mindenkinek, akik segítségünkre voltak programunk zökkenőmentes lebonyolításában!

Bánné Gulyás Henrietta

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram