Elsőáldozás
A mosolygós szentként ismert Néri Szent Fülöp halálának évfordulóján, május 26-án, vasárnap a Tázlári Mária Világa Királynő Templomban tizenhat gyermek járult első alkalommal a szentáldozáshoz. Mezei Ferenc plébános és Czele József iskola lelkész mellett Gulyás Ágnes tanító és hittan munkaközösség vezető készítette fel a gyermekeket az Úrral való első szentségi találkozásra.
A szentmise keretein belül öt gyermek a keresztség szentségében is részesülhetett Ferenc atya celebrálásában. Prédikációjában József atya rávilágított a ”jó választására”. Bár az élet számtalan lehetőséget tár elénk, ahol a választás lehetősége előttünk áll, ahhoz, hogy igazán boldog életet élhessünk tudnunk kell felismerni, meglátni az igazi szépet és jót, mely egyedül az Isten. Kiemelte az első alkalommal szentáldozáshoz járuló gyermekek bátorságát: hogy az Úr hírnökei legyenek, hogy közel maradjanak Őhozzá. Ennek megvalósításában nagy szerepük van a szülőknek, akik engedik ilyen téren is kibontakozni gyermekeiket és hitre is tanítják/taníttatják őket.
A szentmise végén az elsőáldozók (Bajkó Szabolcs, Bak Viktória, Gál Anna, Kelemen Dorina, Hirsch Richárd, Hirsch Csaba, Martin Gizella, Nagy Laura, Németh Balázs, Péli Szimonetta, Péli Szabolcs, Péli Tamás, Vas Vivien, Vanyúr Dávid, Vikor Bence) hitoktatóikat kézzel készített ajándékkal köszöntötték.